2023. július 4. - 5 éve már...

Július 4-én volt 5 éve, hogy Bori elment, és mégis mindennap velem van. Fura dolog ez a gyász. Korábban úgy gondoltam, hogy majd szép fokozatosan elmúlik... Ma már tudom, hogy ezer árnyalata van. Velem marad, ahogy Bori is. Amikor egy hozzánk közel álló ember, akit szeretünk, egyik pillanatról a másikra eltűnik, a hiányával nem könnyű megbirkózni. Az egy nagyon hosszan tartó birkózás, küzdés. Igen, a hiánnyal, a hiányával kell mindennap szembenézni, megküzdeni. Vannak napok, amikor könnyebben megy és vannak, amikor sírva, ordítva küzdünk és mégis alul maradunk. De gondolkodtatok már azon, hogy a szeretet, amit a meghalt ember iránt érzünk, nem halványul? Egy picit sem. Akkor sem, amikor pokolian nehéz... Nagyon sokszor gondolok arra, hogy Bori is várhatta, hogy megmutathassa/kimutathassa, hogy mennyire szeret engem és azokat, akik annyira várták őt és szerették onnantól kezdve, hogy megtudták, hogy ő van, hogy létezik. Az apukája, a testvérei, a nagyszülei, a dédije... Ha rá gondolok, egy jelenetet látok, ahogy két aprócska karjával átöleli a nyakam és az ölembe mászik: az első igazi ölelésre... és az a csodálatos , hogy most is érzem a szeretetet, ami körbevesz bennünket. Ezért kimondhatatlanul hálás vagyok! Mert bármilyen közhelyesen hangzik, a szeretet segít átvészelni a napokat nélküle. Ebbe a szeretetbe kapaszkodom nap mint nap, ami összeköti a családunk minden egyes tagját egymással - és a földet a Mennyel...
Szeretlek Bori és ez soha el nem múlik!