Július - a gyászoló szülők hónapja

Július a gyászoló szülők hónapja. Vagyis az enyém is... és nagyon nehezen akar elmúlni. A hónap is, és a rám nehezedő szomorúság is. Nem volt külön bejegyzés az évfordulón, mert annyira fájt minden. Ahogy azóta is. Hálás vagyok értetek, akik itt vagytok velem, akikkel támogathatjuk egymást. Köszönöm, hogy segítetek, hogy számíthatunk egymásra, hogy "leülhetünk" egymás mellé, és elmondhatjuk egymásnak, hogy éppen mennyire nehéz túljutnunk egy napon. Köszönöm, hogy nap mint nap érezhetem, hogy nem vagyok egyedül...!

.

.

.

Eszembe jutott, hogy július 4-én Amerikában tűzijátékok borítják az eget. És, ha már ez a nap lett, amikor el kellett válnunk, akkor azok a tűzijátékok Borinak is szólnak. Az ő olyan rövid kis életének. Milyen érdekes, hogy valaki, akit sosem láttál, nem is ismertél, megváltoztatja az életedet. Két év telt el, és a szeretet, amit érzünk iránta, semmit sem változott.

Bori, nincs olyan nap, hogy ne jutnál eszembe, hogy ne beszélnénk rólad... És bár ne gondolkodnék azon, hogy mi lenne, ha... túl fájdalmas belegondolni, hogy mennyi minden sosem fog megtörténni. Ha meg kéne mondanom, hogy mi hiányzik a legjobban veled kapcsolatban, nem tudnék egy valamit mondani. Minden hiányzik... Fizikailag fáj, hogy nem vagy velem. De minden este úgy alszom el, hogy egy nappal közelebb vagy... Hiszem, hogy találkozunk és bepótolunk mindent. Szeretlek!