#gyászolóapukák

Ne feledkezzünk meg valakikről...akiknek legalább akkora fájdalom, hogy meghalt a kisbabánk...hiszen az övék is volt... Csak ők még annyi időt sem tölthettek velük, amennyit mi...

Igen, ez most rólatok szól - illetve csak Rólad...hiszen én csak azt tudom elmondani, amit én láttam/látok az apai gyászból. Amikor megmondták, hogy Bori szíve megállt, az lett volna az első közös ultrahangunk. Én már előtte kétszer láttam őt, láttam ahogy dobog a kicsi szíve. A férjem katona, nem volt itthon egyik alkalommal sem, mindkétszer telefonon meséltem el, hogy a legkisebbünk jól van. Első alkalommal, hogy ott van, a másodiknál, hogy már a szívverést is láttam...

Aztán július 4-én, amikor már baj volt, már nem volt alkalom arra, hogy megnézd miket csinál Bori odabenn... Ahogy rád néztem, és láttam, hogy hogyan nehezedik rád a fájdalom, és elgyengülsz, és nem tudsz mit csinálni, csak néztük egymást és folytak a könnyeink. Te a rendelő ajtónál, én a vizsgálóasztalon. Mindketten ugyanazt éreztük, hogy a szívünk apró darabokra törik és mi nem tehetünk semmit. Ez csak pár pillanat volt, de nekem olyan hosszúnak tűnt. És aztán te voltál az erősebb, mert erőt vettél magadon és onnantól kezdve csak azzal foglalkoztál, hogy nekem jó legyen, hogy én lehessek gyenge. Te voltál az, aki vigasztaltál engem, pedig neked ugyanúgy fájt...aztán amikor a vetélés beindult...beszéltél hozzám végig az úton, ami olyan megnyugtató volt, hiszen, ha te nem ijedsz meg, akkor én sem...

Tudom, hogy te is már sok mindent elterveztél, elképzeltél...és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem szörnyen magam ott a rendelőben azért is - ha csak egy pillanatra -, hogy nem tudtam Borira vigyázni, és hogy én okoztam ezt a hatalmas fájdalmat neked. De azt is tudom, hogy neked ez egy pillanatra sem jutott eszedbe. Te vagy az, aki láttál engem a legsebezhetőbben, a legnagyobb fájdalmakban - fizikaiban és lelkiben is, te vagy a kőszikla, akire építhettem és támaszkodhattam, te vagy akire mindig, bárhol, bármiben... De köszönöm azt is, hogy erős vagy ahhoz is, hogy engeded, hogy lássuk, amikor elérzékenyülsz, amikor annyira fáj Bori hiánya. Hatalmas ajándék, hogy tudunk beszélni erről és nemcsak néha kerül szóba, hanem nap mint nap. Köszönöm, hogy a legkisebb lányunk is a családunk része - csak máshogyan.

Köszönöm, hogy azt tanítod a gyerekeinknek, hogy nem azok sírnak, akik gyengék...hanem azok, akik szeretnek... Hálás vagyok, hogy te vagy az apukája mind a négy gyerekünknek. Szeretlek!

Drága Apukák, tudom, hogy nektek is fáj...