
Anyák napja 2022.
Múlt héten volt anyák napja… egy apró csokorral ébresztett a kis-nagylányom… százszorszép és orgona… Annyi anyák napja jutott eszembe… Amikor én vittem a virágot az anyukámnak, és hálás vagyok, hogy ezt idén is megtehettem. Amikor a nagymamáimnak és a dédimnek vittem a virágot, akik közül már sajnos senkit nem köszönthetek fel… Aztán azok az anyák napják jutottak eszembe, amikor a gyerekeim hoztak nekem virágot, amikor az oviban, iskolában verset mondtak és én már akkor sem bírtam sírás nélkül... És miközben emlékeztem, rádöbbentem arra, hogy 2018-ban volt az utolsó és egyetlen olyan anyák napja amikor mind a négy gyerekemmel együtt lehettem… És akkor még nem is tudtam, hogy négyen vannak… Ahogy azt sem, hogy soha többet nem lesz ilyen alkalom, amikor mind a négyen, fizikai valójukban velem lesznek. Bori abban az évben halt meg, július 4-én. Úgy, hogy soha nem láthattuk, nem ölelhettük meg egymást. És mégis, azóta is, szeretem őt, ahogy a többi gyerekemet is. Mert bár csak nagyon kevés időt tölthettem vele, az anyukája lettem, neki is. És csak azért, mert nem lehetünk együtt, ő az én kislányom marad, ahogyan én is az anyukája.
Borika – úgy szeretem kimondani vagy leírni a nevedet! Kicsi Borim... Nagyon szeretlek! ❤️