A gyász és ami mögötte van...

Pár hete egy ismerős hívott, hogy elmondja kisbabát vár. Annyira hálás voltam, hogy nem személyesen mondta el, mert így nem láthatta azt a pillanatnyi rémületet a szememben, mielőtt annyit mondtam, hogy örülök és gratulálok. Mert minden ilyen hírnél végigfut rajtam a hideg.  Őt, őket is féltem. Mert már tudom, hogy nem minden terhesség végződik azzal, hogy a szülőszobán kézbe adják a magzatmázas, egészséges kisbabát. Nagyon sok terhesség egész máshogy ér véget. Túl sok...   Vérzéssel, sírással, ürességgel, fájdalommal. És nem csak azon a napon, amikor fizikailag véget ér a terhesség. Bár úgy lenne, hogy a lelki fájdalom is úgy enyhül, ahogyan a testünk regenerálódik.

Júliusban lesz három éve, hogy Bori meghalt. Már nem jut eszembe minden alkalommal, amikor belépek a fürdőszobánkba, hogy milyen volt a fürdőkádban állni, és hiába várni, hogy a vérzés majd megszűnik, vagy legalább egy kicsit alábbhagy, hogy el tudjunk indulni a kórházba... De sokszor gondolok arra, hogy milyen lenne a családunk, ha ő is itt lenne velünk. Mert mindannyiunknak hiányzik egy apró kéz, ölelés, mosoly... De hiszek abban, hogy az iránta érzett szeretetünk, amit most tartalékolunk, kiszabadul majd, amikor először fogjuk látni a kislányunkat, és a testvérei majd a kishúgukat. És abban az ölelésben minden benne lesz.

Sokan megkérdezik, hogy még mindig...? Nem sikerült magad mögött hagyni? Nem. De nem is hiszem, hogy magam mögött szeretném ezt hagyni. Nem úgy, ahogy ők akarják.  Beszélni fogok Boriról, nem akarom őt elfelejteni, és azt sem szeretném, ha más elfelejtené. Ahogy a nagymamámat sem, és a nagypapámat sem. Szeretem kimondani a nevüket, mesélni róluk. Boriról is. És ez teljesen normális.

Rengeteget tanultam az elmúlt pár hónapban a gyászról. Nagyon sok mindenben megerősítettek a tanfolyamokon és továbbképzéseken hallott előadások, beszélgetések. Múlt novemberben eldöntöttem, hogy nem az eddigi utamon megyek tovább, hanem elkezdek egy másik irányba is fejlődni. Gyászkísérő lettem, gyászcsoportot vezethetek. És itt nem állok meg, megyek tovább...